-Ma megyünk valahova? –kérdezte Tom.
-Őőő… van itt egy klub a közelben, tudod, olyan mint a Gröninger Bad. Megnézhetnénk kicsit az itteni felhozatalt. –javasolta Bill.
-Hű, ez jó ötlet! Szerinted Jason félék is vannak ott? –kérdezte Tom nevetve.
-Tuti! –válaszolt Bill mosolyogva. Jason volt az, aki mindig beszólt Tomnak még a Devilish ideje alatt. Sajnos, mióta a TH ismert lett, a fiú felszívódott a kritikáival együtt, Tom pedig a mai napig hűen reménykedik, hogy eljön majd a szép pillanat, amikor a pali öntelt képébe röhöghet.
-Amúgy… azért is jó program, mert legalább lesz időnk dumálni. –folytatta Tom. Bill elkerekedett szemekkel fordult a bátyjához.
-Miről akarsz te ennyire beszélgetni? –kérdezte kíváncsian.
-Szerintem tudod te azt jól! –kacsintott rá Tom vigyorogva, majd felállt az asztaltól, és kiment telefonálni.
-Oh… -Bill csak ennyit tudott halkan kinyögni. Biztosan Belle-re érti. Tom egyből kiszúrja, ha Bill nagyon stíröl valakit, és már a múltkor is megemlítette, hogy elég érdekesen viselkedik. És akkor majd ismét hallgathatja Tom szentbeszédét a nőkről. Komolyan… ha Tom írna egy könyvet a nőügyeiről, tuti bestseller lenne.
-Szia, kérsz még valamit? –kérdezte Belle. Billt fölrázta gondolataiból a lány hangja, észre sem vette, hogy odajött hozzá, csak amikor már az asztalnál állva a kérdést feltette.
-Öhm… nem, köszönöm. Jó munkát végzel, apud büszke lehet rád. –mosolygott rá Bill.
-Oh… bárcsak az lenne. –mondta Belle, miközben elrakott 2 poharat.
-Majd megváltoznak a dolgok, ne aggódj! –mondta Bill optimistán.
-Legyen igazad… -mondta Belle, majd elment.
3 nappal később
Dél volt, ebédidő előtt. Bill besietett a főépület konyharészlegébe, és kopogtatott az ajtón. Belle csakhamar kinyitotta.
-Szia, csak azt szerettem volna kérdezni, hogy Ralf-fal este elmegyünk császkálni, és hogy nem lesz-e gond, ha nagyon későn érünk vissza. –darálta Bill. Szokás szerint napszemüveggel és sapkával álcázta magát, mely alól kikandikáltak éjfekete tincsei. Belle még nem is látta az igazi arcát. Nem is tudja, ki ő valójában. Ezért olyan izgalmas a fiú számára a sztory.
-Oh, dehogy. De azért ne csapjatok akkora zajt! –nevetett Belle. Sokkal oldottabb volt már köztük a hangulat, ennek pedig Bill nagyon örült. De még ez a kis oldottság is kevés volt ahhoz, hogy Bill átlásson azon a képzeletbeli üvegen, amely a lányt védte a külvilágtól.
-Amúgy jó illatok terjengenek, csak nem sütsz valamit? –kérdezte Bill, közben bekukkantott a konyhába a félig kinyílt ajtó mellett.
-Csokis muffint próbálok sütni… de csak próbálok. –mondta Belle.
-Oh, az finom. Van szabad húsz percem… segítsek? –kérdezte Bill, majd rámosolygott a lányra.
-Öhm… ha akarsz… de mi lesz, ha apum megtalál minket? –kérdezte a lány aggodalmasan.
-Hát majd elbújok! –kacsintott Bill, majd besurrant a konyhába.
-Oké. Amúgy apunak megbeszélése lesz, és arra sütöm a muffinokat. –magyarázta Belle, miközben berakott a sütőbe egy adagnyit.
-Várj, csinálok itt helyet a többinek! –mondta Bill, majd arrébb rakta a porcukrot, ám olyan szinten levágta az asztalra, hogy a könnyű cukordarabkák az arcáig repültek.
-A picsába! –morgott Bill, miközben próbálta letörölni az arcáról a porcukrot. Belle majd’ megszakadt a röhögéstől.
-Dan, ez édes volt! Szó szerint! –nevetett a lány. Bill harcias tekintetet vetett Belle-re, majd belenyúlt a porcukorba, és dobott egy adagot a lány felé.
-Naaa, állj, ezt most fejezd be! –nevetett Belle, majd hátrálni kezdett.
-Te provokáltad ki! –nevetett Bill.
-Hogy mit csináltam? Na nesze! –kiáltotta Belle, majd kakaóporral vette támadásba a fiút. Bill ismét belenyúlt a porcukorba, és olyan volt 2 percig a konyha, mintha hó és földdarabok repkednének mindenütt. A duó kacagása betöltötte a teret. A rövid csatát végül Belle szakította félbe.
-Na, jó, most már elég legyen! –mondta a lány, majd tekintetével a padlót kezdte vizsgálni. Kb. egy fél csomagnyi kakaópor és porcukor keveredett a padlón.
-Hűha… lesz mit összesöpörni! –mondta Bill.
-Áh, 1 perc az egész. Majd ha végzünk, összesöpröm. Apropó végzés… Jézusom, a süti! –Belle kisebb sokkban rohant a sütőhöz. Még épp időben szedte ki a muffinokat.
-Nagyon odaégett? –kérdezte Bill, miközben a lány háta mögött odakukkantott a sütikre.
-Szerintem nem igazán égett oda, de nem ártott volna neki, ha 5 perccel előbb szedem ki. –magyarázta Belle, majd berakott a sütőbe egy újabb adagot.
-Ne haragudj… nem akartam elterelni a figyelmed. –mondta bűnbánóan Bill.
-Semmi baj. –kommentálta Belle, miközben az ablak alá rakta hűlni a kész sütiket.
-Segíthetek valamiben? –kérdezte Bill.
-Hááát… ha akarod, elkezdheted a készeket kipakolni egy tányérra. –javasolta Belle. Bill bólintott, majd az ablakhoz ment a majdnem odaégett sütikhez. Lerakta a tányért, elővette a szalvétát is, és csupán arrébb akarta tolni a tálat, melyen a sütik sültek, csak az volt mindebben a tüske, hogy a tál még tűzforró volt.
-Aúúú! –kiáltott fel Bill, majd gyorsan a csap alá sietett, hogy lehűtse a forró tárgy által vörösre égetett ujját.
-Jézusom, jól vagy? –kérdezte Belle, majd gyorsan Bill mellett termett. Kezét a fiú vállára tette, miközben közelebbről is megvizsgálta a sebét. Billnek jól esett a lány közelsége.
-Igen… csak megégettem… nem igaz, hogy lehetek ennyire idióta… gondolhattam volna, hogy tűzön sült az a szar… -morgott Bill.
-Eléggé piros… de hamar begyógyul. Este majd keresek rá krémet, és áthozom. –mondta Belle.
-Köszönöm. –mosolygott Bill. Pillantásuk egy időre összetalálkozott, és hosszú másodpercekig alakult valami láthatatlan kötelékké, egy olyan erős kapoccsá, mely csak két ember közt lehetséges. Bill akkor jött rá, hogy egy gyönyörű szempár fogságából sokkal nehezebb szabadulni, mint egy szupervédett börtönből.
-Öhm… akkor pakolom tovább a sütiket. –mondta Belle, majd pirulva és szemlesütve igazgatta a muffinokat a tányéron. Hiába volt Billen szemüveg, egyértelmű volt, hogy őt nézi. Ekkor hirtelen az egyik kanál leesett a földre.
-Hoppá, most én produkálok… -nevetett Belle, majd lehajolt a kanálért, ám Bill is ugyanezt tette, és egyszerre fogták meg az evőeszközt. Ketten fogták meg, két végénél.
-Hm… vedd el te! –mondta Bill.
-Nem… vedd el te! –Belle. A páros összenézett, majd nevetésben tört ki.
-Akkor rakjuk vissza egyszerre. –javasolta Bill.
-Rendben! –mosolygott Belle. A kanalat fölrakták az asztalra, de még mindig guggolva maradtak, egymással szemben.
-Még életemben nem töltöttem ennyi időt egy konyhában! –nevetett Bill.
-Akkor most ezt is megélted! Gratulálok! –nevetett Belle.
-Köszi! –mondta Bill. A fiú egyik kezével a konyhaszekrénynek támaszkodott, a guggolásból pedig térdelésre váltott. Olyan mélyen nézett Belle szemébe, mint még soha, a tekintete olyan hatással volt az emberre, mint egy drog… a lány teljesen leblokkolt. Belle szíve majd’ kiugrott a helyéről. Bill egészen lassan közelebb kúszott a lányhoz.
-Dan… mire készülsz? –suttogta Belle. Ő guggolva maradt, így csak Bill mellkasáig ért fel.
-Csak azt akarom mondani, hogy itt még porcukros vagy… -mondta halkan, mosolyogva Bill, majd félénken, remegő ujjakkal végigsimított Belle ajkain.
-Oh… oké… legközelebb majd… majd jobban… vigyázok… -mondta Belle, remegő hangon. Csak guggolt, és nézte Billt, és fogalma sem volt, mit csináljon, egyszerűen képtelen volt bármire is gondolni. Csak nézték egymást némán, lázadóan heves érzelmekkel, de egyikük sem mert lépni. Billnek gőze sem volt, mikor nézett így egy lányra utoljára. Vett egy nagy levegőt, majd keze, amely előbb a lány arcát simította, elindult Belle felé, majd a dereka köré fonódott, Bill pedig óvatosan felhúzta magához a testet. Belle megremegett az érintésétől, és az érzéstől, amikor Bill felsőteste az övéhez simult.
-Dan, ezt nekünk nem… -kezdte Belle, de a fiú a szavába vágott.
-Csak hunyd le a szemed Belle! –suttogta Bill. A fiú kezét a lány tarkójára tette, és mire Belle lehunyta a szemét, megérezte Bill puha ajkait a száján. A fiú gyengéden csókolt, mintha csak a szerelme jellemét mutatta volna így ki. A lány számára ekkor az is világossá vált, hogy a fiúnak nyelvpiercingje van. És hogy valami őrületesen jó érzés, amikor megcsókolja. Amikor ajkaik szétváltak egymástól, Bill szorosan magához ölelte a lányt. Boldog volt. És remélte, Belle is az.
-Dan… ez… ez… én nem is tudom, mit mondjak erre. –mondta Belle.
-Talán… nem kellett volna? –kérdezte Bill bizonytalanul.
-Szerintem, ez a csók pont akkor jött, amikor itt volt az ideje. Régóta nem kerültem ilyen közel senkihez sem. –magyarázta Belle.
-Ugyanez, nálam is. Csak eleinte féltem, hogy 5 nap után azt hiszed, hogy rámenős akarok lenni. Pedig nem, csak… csak… -Bill kereste a szavakat, de nem nagyon ment neki. Hát igen, a szokatlan helyzetek átka.
-Szerintem nem vagy rámenős. Sőt… örülök, hogy te léptél előbb. Ilyen téren eléggé visszahúzódó vagyok néha. Jobban szeretem, ha a másik teszi meg az első lépést. Azután már megy minden magától. –mesélte Belle. Bill örült, hogy végre megnyílt neki a lány. Eddig alig tudtak beszélni, most pedig a lelke legeldugottabb zugait is feltárja neki. Bill ezt egy jelnek vette, miszerint Belle a bizalmába fogadta. Ez nagyon sokat jelentett neki.
-Örülök, hogy megismerhettelek. De szeretnék többet is tudni rólad… ha nincs ellenedre… -mosolygott Bill.
-Nekem nincs ellenemre, és én is ugyanígy vagyok veled kapcsolatban. Megbízhatunk egymásban… igaz? –kérdezte Belle. Bill hezitált. Hiszen hazudik neki. Eddig is hazudott neki. És Isten tudja, meddig fog még neki. Belle nem is tudja, ki ő valójában.
-Hát… persze! –mondta Bill.
-Dan… miért van rajtad mindig napszemüveg? Vedd le kérlek, csak egy kicsit… látni akarom a szemeid! –mondta Belle vágyakozó tekintettel, majd Bill szemüvege felé nyúlt, hogy levegye, ám a fiú elfordította a fejét.
-Nemrég műtötték a szememet, és óvnom kell a napfénytől. –vágta rá Bill.
-Oh… sajnálom. Remélem, hamar meggyógyulsz. –mosolygott Belle. Billt valami embertelenül marta belülről a bűntudat.
-Én is. –motyogta. Ekkor lépteket hallottak, és gyorsan felálltak a pulthoz. Belle apja nyitott be.
-Hát itt meg mi folyik? Mit keres egy vendég a konyhában? –szegezte köszönés nélkül a kérdést a lányához.
-Jó napot, én csak meg akartam kérdezni valamit a lányától, és mivel lent nem találtam senkit, gondoltam, megnézem itt. –hadarta Bill.
-Honnan tudja, hogy a lányom? –kérdezte az apa, majd egy gyilkos tekintetet szegezett Belle-re.
-Le sem tagadhatná, uram, annyira hasonlítanak! –mosolygott Bill.
-Hm… és mi ez a rengeteg kakaópor meg porcukor a padlón? –folytatta a férfi a kérdezősködést.
-Véletlen kiöntöttem a kakaóport. –mondta Belle.
-Én pedig a porcukrot. –folytatta Bill. A férfi furán nézett rájuk.
-Hm… oké. Gondoltam feljövök megnézni, hogyan haladnak a sütik. –mondta.
-Jól. –Belle. Bill bólogatott.
-Nos, akkor sikerült a kérdésére választ találnia, uram? –kérdezte Billtől az apa.
-Igen, sikerült. –mondta Bill.
-Nos, akkor most már elmehet! –mondta a férfi.
-Rendben… viszlát! –mondta Bill. Az ajtónál még megfordult, rámosolygott és rákacsintott Bellre. A lány viszonozta mindezt. A fiú pedig eltűnt a lépcsőfordulóban. Sebesen szaladt le a lépcsőn, mégis lélekben 2 méterrel a föld felett érezte magát. Lesz mit mesélnie Tomnak.
Este
Miután kitárgyalták a nap eseményeit Tommal, és vásároltak kicsit a városban, Bill egy szál pólóban és nadrágban pakolgatott a szobájában, miközben testvére zuhanyozott. Nem volt rajta sem sapka, sem napszemüveg, de még smink se. Bill Kaulitz volt a maga teljes valójában. És nagy pechjére el is feledkezett az ujján éktelenkedő égett sebről. Arról pedig pláne, hogy Belle estére gyógykenőcsöt ígért neki. Bill tehát békésen pakolászott, amíg hirtelen meg nem hallott egy ismerős hangot a háta mögül.
-Dan, résnyire nyitva volt az ajtó, gondoltam, bejövök szólni, hogy hoztam krémet a sebedre! –mondta Belle az ajtóban. Bill megpördült a tengelye körül. Istenem, bár ne tette volna! Belle amint meglátta a fiú igazi arcát, egy pillanat alatt fölismerte Danben a Tokio Hotel énekesét. Átverték. Nem érdekelte, hogy ki… becsapták.
-Atyaúristen… -sikoltott föl Belle, majd kezét a szája elé tette, hogy leleplezze döbbenetét.
-Belle! Meg tudom magyarázni! –mondta Bill ijedten. Belle nemlegesen elfordította a fejét, majd könnyes szemmel, és összetört szívvel elszaladt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése