1.rész - Kék Dosszié

Az infúzió durván felsértett kezén simítok végig. Olyan megtört, olyan szomorú. A gépek csipogásán és a kintről jövő zajokon kívül síri csend van. A gondolataim az egyetlenek amik hangosan üvöltenek.

Felhajtom a takarója végét és leülök a lábához.

- Ma Karin belopózott az óvoda menzájára és vagy 10 párizsis zsemlét megevett, az egész arca csupa vaj volt-nevettem fel-bárcsak láttad volna, annyira édes volt... persze lecseszett engem a dada, de hát még csak 3 éves... és a jó étvágyat volt kitől örökölni

Az ajtó felől egy halk torokköszörülést hallottam. Elengedtem a puha kezet és fáradt szemekkel oldalra fordultam

- Vége a látogatásnak asszonyom, menjen haza pihenni
- Hányszor volt ma megvizsgálva?

Meg se moccantam, ezernyi kérdés volt bennem, és nem érdekelt,hogy az ápolónő is fáradt vagy esetleg haza szeretne menni a családjához. Nekem itt volt a családom, egy fehér kórteremben , ezernyi gépek között.

- Minden órában, de semmi változás, nem reagált egy kezelésre sem... és nem hiszem,hogy hallaná amit maga mesél

A szám elé tettem a mutató ujjam,jelezve,hogy hallgasson el

- Nem vagyok bolond... ne nézzen hülyének- túrtam a hajamba
- Én nem...- kezdett bele de a szavába vágtam
- Nem érdekel... én hiszek benne, és ha meg sem próbálnám, azt nagyon bánnám

Felvettem a táskám és megcsókoltam a kézfejét.

- Szeretlek, holnap mikor idejövök légy még egyben,  jó? 

Az államon támaszkodtam az asztalon és néztem,ahogy a szívószálban megjelenik a körtelé, majd eltűnik...

végül  a jellegzetes szürcsölő hang, mikor az ember az utolsó cseppet is próbálja kiszívni a doboz aljából

- Levágod a tetejét? Még van az alján- szólalt meg egy gyermeki hang

Sóhajtva merengtem tovább. Kenyér, tej, felvágott... ezek nincsenek már itthon. 

Karin óvatosan, ám kizökkentően belerúgott a lábamba

- Hm? - ocsúdtam fel
- Levágod a tetejét az üdcsimnek?
- Mire jó az? - húztam fel a szemöldököm
- Mert egy fél korty van még az alján... kérleeeeek
- Oké - vettem ki a kezéből
- Köszi Carmen - mosolygott rám angyalian
- Minden reggel vennem kell ilyet neked?
- Igen , de ha lehet almalevet, nem szeretem a körtét
- Akkor miért ittad meg ezt?  Szólhattál volna
- A mami miatt vagy szomorú?

A szék még túl magas volt neki, így ugrania kellett,hogy földet érjen. A barna fürtjei  lágyan simultak a vállára. Egy rózsaszín hello kittys póló volt rajta, csipkés szoknyával és szintén rózsaszín harisnyával. Ugyan 4 éves volt, de az első perctől kezdve amint lábra állt szerette maga kiválasztani mit vegyen fel, és felnőtteket megszégyenítő tudással tudta kiválogatni a ruháit.

- Miért gondolod ezt?- vettem fel és a pultra ültettem
- Hallottam éjjel mikor sírtál. Tudom,hogy a mami beteg, az oviban mindig erről beszélnek

A szívem szakad meg ezért a kislányért. Tudtam,hogy eljön ez a pillanat, de nem vártam. 3 éves, nem fogja még fel annyira a dolgokat mint mi felnőttek, talán nem is bonyolítja túl, de Karin annyira okos.

- Ugye tudod,hogy mennyire szeretlek? - simogattam meg a haját és egy lágy puszit adtam a homlokára

Az irodai zajok egyre elviselhetetlenebbek voltak. A tűzőgép kattanása, a nyomtató zúgása, a csésze kávé amikor a tálcához ér. Minden zaj irritált.

Oldalra néztem és egy üres asztalt találtam. Egy letakarított, fényes felületet amin egy papír sem volt. Az enyémre néztem , csupa mocsok, papír papír hátán.

- Miss Evans, ez így nem lesz jó... két napi elmaradása van - fordult felém a főnököm a gurulós székével
- Tudom, és sajnálom... csak annyi minden történt
- Igen, és elhiszem,hogy nehéz... de ha nincsenek meg időben akkor nekünk lesz belőle kárunk
- A legjobb barátnőm kómában van - fakadtam ki
- Mint mondtam, elhiszem,hogy nehéz... de akkor is ez egy munkahely
- És mégis milyen? - forgattam a szemem - egy napot sem hiányoztam az elmúlt években... ha kellett túlóra

én mindig itt voltam... most,hogy egy 3 éves kislányra kell vigyáznom aki nem egyszer megkért,hogy almalevet vegyek... nos én körtelevet vettem

A hangom szóról szóra egyre hangosabb lett.

- Ő még csak egy gyerek... megissza a körtelevet ha szomjas
- Kapd be- dobtam le az asztalára a névkártyám
- Hogy mondja?
- Utálja a körtét, én meg utálom, ha valaki így beszél róla... 3 éves de nem hülye. Több esze van mint ebben az irodában bárkinek is lenne... egy 3 éves gyerek akinek szüksége van az anyukájára de ő nincs mellette... az apja meg... Jézusom az apja, egy seg*fej, azt sem tudja,hogy mi van a gyerekével... egy kis szex bármikor jöhet, de a felelősség szót nem ismeri... dupla számlát fizetek, kórházba járok, gyereket nevelek és még itt is dolgozok... eddig az életem abból állt,hogy leléptem innen, vettem egy üveg sört, hazamentem és filmet néztem vagy olvastam... azt se tudom kit kell hívni ha a gyerek beteg... vagy ki a legjobb barátnője... itt rohadtul nem a körtéről van szó
- Egy hét szabadságot kap, menjen haza - fordult vissza a gépe elé
- Köszönöm- sóhajtva mentem vissza az asztalomhoz

Karin futott le a lépcsőn, egy rózsaszín táskával a kezében és nagy szemekkel nézett fel rám.

- Mondd- tettem le a koszos tányért és megsimogattam a haját
- Indulnunk kell, ma van balett órám
- Ohm... én ezt nem tudtam, hova kell menni?
- 3 éves vagyok, még nem tudok utcatáblát olvasni... egy fehér épület, ablakokkal és ajtókkal
- Jah így már értem... nincs ilyen 1000- nevettem fel - menj mosd meg a fogad , addig kiderítem

A bejárati ajtó melletti falon volt egy hatalmas parafatábla, tele névjegykártyákkal, számlákkal, elintézni valókkal. Sóhajtva néztem végig rajta. Hiába vagyok 2 napja szabadságon, a munkák egyre gyűlnek és én lassan megfulladok. Egy gyerek ennyi melóval járna?

A parkolóház második emeletén találkoztam az öltönyös fickóval. Az autója hátuljának dőlt és egy kék dossziét szorított a mellkasához.

- Jó napot Miss Evans, Bob Vesli vagyok, Selly ügyvédje
- Jó napot, miben segíthetek?
- Talán egy  nyugisabb helyen kéne megbeszélnünk, elég fontos
- Persze

Egy csendes kis kávézó sarkába ültünk be
- Hozhatok valamit? - állt meg mellettünk egy pincér

- Én egy Caffé Lattét kérnék szépen - mosolyogtam rá

Bob intett,hogy neki nem kell semmit és kinyitotta a dossziét
- Nem tudom hallott e róla, de Selly a kislánya születése után 1 hónappal megírta a végrendeletét
- Nekem nem mondta, de miért?
- Ha bármi történne, és milyen jól tette ugye?
- De Selly él, ez még nem érvényes
- Karin része de... ugyanis nincsenek nagyszülei akik nevelnék, így ideiglenesen érvényesíteni kell azt a pontot a levelében,hogy ha vele történne valami akkor ön a hivatalos gyám
- És az apja?
- Az apuka lemondott mindenről
- Én nem tudok eltartani egy gyereket, fele annyi a fizetésem mint Selnek
- Igen erre is kitér, ugye nem tett el Selly megtakarítást csak Karinnal , és ahhoz csak a 18. születésnapja után lehet hozzányúlni. Minden hónapban 1200 dollár megy a számlára. Valamint az is ide van írva,hogy ha életbe lép a gyámság, akkor a munkahelyét is átveheti
- Dolgozzak a kávézóban?
- Maga a hivatalos tulaja - pillantott fel a papírból
- Vezessek egy kávézót? - nevettem fel  keserűen
- Akkor el tudná tartani Karint

Fájdalmasan sóhajtva dőltem hátra a kényelmes fotelben . Enélkül is én vigyáztam volna a kislányra, de hogy ez most hivatalos lett... leesett nekem,hogy ez mennyire nehéz lesz.

- Ha elfogadja akkor alá kell írni pár papírt
- Na és az apja? Most hogy én vagyok a gyám, lehetnek követeléseim
- Félő,hogy perelni fog... Sellyt is bíróság elé vitte volna. Joga van arra,hogy minden lehetőség szerint távol maradjon a kislánytól. És mivel nem az apja nevét kapta a kislány, csak apasági teszttel tudjuk bizonyítani,hogy ő az apa... és abba nem fog belemenni

A barna faajtó hangosan csapódott a szépen kifestett falhoz. Egy kis vakolat is potyogott , de ez érdekelt a legkevésbé, a táskámat megigazítottam a vállamon és magabiztosan, mintha jártam volna már erre, elindultam a nappali felé. A kanapén ült egy szőke szilikonnal az ölében és néztek felém. Ha nem egy másodperc lett volna az egész, biztos már ugrott is volna, hogy kidobjon a házából. De a megszeppent lánnyal az ölében nem tudott megmozdulni

- Ki ez a nő szívem? Megint az új szeretőd? - dobtam le a táskám
- Miii? Te neked barátnőd van? - nézett rá felháborodva a szőke bombázó
- A felesége kis szívem, most pedig húzz innen
- Nem is ismerem ezt a nőt, ne menj már el... - fogta meg Tom a kezét de már mindegy is volt

Amint megcsapódott az ajtó Tom a kaputelefonhoz sietett és hívta a biztonságiakat

- Hogy jutottál be ide? És ki a fene vagy?

Egy képet vettem ki Karinról és a dohányzóasztalra dobtam

- Ő a kislányod Karin

Tom felvette a képet és megnézte. Nem láttam az arcán semmilyen megbánást,szomorúságot. Megvonta a vállát és visszadobta az asztalra

- Nem kétség, szép kislány
- Bíróság elé foglak vinni
- Hogy mondod? - nevetett fel hangosan - mégis ki a fene vagy te?
- Karin gyámja
- Az anyjával már megtárgyaltuk,hogy mindenféle formában távol tartja tőlem a gyereket... születésénél fizettem neki egy nagyobb összeget, ha elköltötte az ő baja... nem én tehetek róla,hogy nem a lányának tett félre a pénzt hanem mindenféle pasikra költötte
- Csak,hogy már én vagyok a gyám... így én dönthetem el mit akarok, és engem nem vezetsz az orromnál fogva... Selly szerelmes volt beléd, és azt hitte, ha ezeket elnézi, akkor visszamész hozzá... ostoba volt, de én nem vagyok. Engem nem érdekel ki vagy, mit értél el eddig és hogy nézel ki vagy milyen vagy az ágyban... nekem egyedül Karin a fontos... megértetted?

Csak töltött egy jack daniels whiskeyt a poharába és azt tanulmányozta. Meg fogom találni a gyenge pontját.

- Itt van pár dolog amit még ebben a hónapban el kell intézned. Karin betegbiztosítása, az autó javítása és a havi biztosítások, a balett órákat is ki kell fizetned, és Karin szülinapi bulijába is be kéne szállnod... azt hiszem ez a pár száz dollár nem árt a pazar életednek
- Nem fizetek semmit basszus. 3 évig nem kellett semmi segítség, most miért kéne? És Selly miért nem tud maga jönni? Ennyire gyáva?
- Mint mondtam, én vagyok már a gyámja Karinnak... és nekem nincs saját kávézóm , egy kis irodánál dolgozok, és nem hogy egy gyerekre nincs pénzem, még magamra is alig jut

Végignéz rajtam kacéran.
-  Azt látom...
- Megmondtam, ha nem segítesz akkor bíró elé megyünk
- Tudod te ki vagyok egyáltalán? - emeli fel a hangját
- Jézusom, mint mondtam már, nem érdekel ki vagy
- Húzz a fenébe, majd az ügyvédem megkeres
- Látom nem értesz... akkor egy kicsit mesélnék magamról. Carmen Evans vagyok, 26 éves és 27 éve ismerem Sellyt... a szüleink egyszerre voltak terhesek. Egy kis garzonban lakom, egyedül... aztán most jött hirtelen Karin... szeretem őt, mintha a kishúgom lenne. Fel kell nevelnem havi 390 dollárból. Ha ahhoz,hogy Karinnak mindene meglegyen az életben az kell,hogy az egész életem minden másodpercét arra szánom,hogy téged zaklatlak és fenyegetlek...akkor isten bizony megteszem

A hangom végig nyugodt maradt. Határozottan léptem be azon az ajtón, és határozottan is távozom. Nem fog egy ilyen szar ember a lelkembe tiporni.

- Ja és a legjobbat kihagytam,cikket írok havonta egyszer... egy elég híres magazinnak... szóval ha titokban akarod tartani a kis titkodat, akkor erre a számlaszámra utald a pénzt, majd még jelentkezem szépfiú - kacsintottam rá és mire válaszolhatott volna, már beültem a rozoga Fiaromba és Karin balettiskolája felé vettem az irányt.