3. rész - Az összehozós Dzseki

Mosolyogva feküdtem el a kanapén mikor Tom kikísérte a férfi gyámügyest. Sokkal jobb volt most mint a múltkor. Nem keveredtünk kínos kérdésekbe, nem talált üres óvszeres zacskót.

- Miért mosolyogsz? - jött vissza Tom
- Mert ez most jó volt... azt mondta,hogy egészen biztos abban,hogy  megtarthatjuk Karint
- Épp ezaz... tarthatjuk? Azt mondta most az elkövetkezendő 1 hónapban bármikor jöhetnek ellenőrizni, nem erről volt szó
- Valld be,hogy nem is olyan szörnyű,hogy itt vagyunk - mosolyogtam rá
- De! Utálom ezt az egészet. Mindig a sarkamban vagy, belekotyogsz mindenbe, egy bulit se csinálhatok, mert Karinnak aludni kell, soroljam még?
- Csinálhatsz bulit napközben, mikor óvodában van, én meg dolgozok
- Hallottál te már napközben bulikról?
- Nem veszekszem veled, sajnálom oké? De mit szeretnél? Hogy menjünk el?
- Ha meg jönnek felügyelni azt mondom kirándultok, hívlak és ti jöttök

Megkérdeztem,hogy biztos e ebben, és mivel elég magabiztosan bólintott, felkeltem és kikerülve őt felsiettem a kis cselédszobámba.
A kétségbeesés és a harag ebben a fél évben annyira bennem maradt. Soha nem adtam ki, nem ordítottam egy jót, nem sírtam ki magam.
Az ágy szélére ültem , a felhúzott lábaimat összekulcsoltam és csak kiengedtem a feszültséget. A könnyeim magától folytak végig az arcomon, tovább sietve a hálóingemig, átáztatva azt.

Nem hibáztatom Tomot. Az első hónapban én is elleneztem azt,hogy Karin hozzám kerüljön. Minden nap buliztam, szórakozni jártam és pasiztam, nem voltam anyának való. De elfogadtam a helyzetet és megszerettem őt. Talán Tomnak is idő kell, hiszen a saját vére, szeretnie kell őt legalább egy kicsit.

Reggel dudorászva kentem meg a forró pirítóst. Karin csipás szemét dörzsölve jött oda hozzám és egy puszit adott a karomra.

- Jó reggelt- mosolygott Karin Tomnak, mikor megjelent az ajtóban
- Neked is- mosolygott rá kicsit

Mellém állt és töltött magának kávét.

- Bocsánat a tegnapiért, tudom,hogy megbántottalak
- Elegem van a folytonos bocsánatkérésből, mi lenne ha normálisan viselkednénk egymással?  Nem is ismerjük egymást, mégis mindig megbántjuk egymást. 

*

Egy könnyed nyári ruha volt rajtam. Elegáns, de nem az én pénztárcámnak való.
Mosolyogva néztem végig az előnyös alakomon. 16 évesen kezeltek molett alkatom miatt. A szüleim erőltették rám és ma már nem is bánom.

-Min agyalsz? - jött be Bill és a szennyes kosárra ült
-Hogy a szüleim vajon most mibe kötnének bele-mosolyogtam rá szomorúan
-Gyönyörű vagy, semmibe sem köthetnek bele
-Hát már nem is, 2 éve meghaltak, a születésnapomon
-Ezt nem tudtam, sajnálom
-Ne sajnáld, nem voltak minta szülők- tettem fel egy halvány szájfényt
-De biztosan szerettek
-Tudod, azt az elvet vallották,hogy ha az embernek vannak barátai akkor nem tud a tanulásra figyelni, így nem lehettek barátaim csak Selly volt, ő is csak azért mert a szülei jóban voltak az én szüleimmel, mindig megjegyzéseket tettek az alakomra, aztán 19 évesen csodálkoztak ,hogy elköltözöm , semmi munka nem tetszett nekik amit csináltam...áh mind egy hagyjuk is- erőltettem magamra egy mosolyt - bevallom , kicsit féltékeny vagyok rátok, mert anyukátok annyira aranyos, már amit mondtatok róla
-Ő igen, de az apánk ellenünk fordult, így már nem tartjuk vele a kapcsolatot, Tom mindig is elég apás volt így elég nehezen viselte, de azt hiszem tudom min mehettél keresztül
-Gondolhattam volna,hogy te tartod fel, már 20 perce lent várok, késésben vagyunk és a foglalást nem tartják fent nekünk... szóval mehetnénk? - állt meg az ajtóban Tom
-Persze, 1 perc

Gyorsan megigazítottam a hajam és felvettem a kis táskám
-Akkor este találkozunk- öleltem meg Billt és Tom után siettem aki már a kertben volt és éppen az utolsót szívta a cigijéből.

Beült az autóba és elindította a motort. Nem értettem soha miért kell egy nő előtt kinyitni az ajtót, de hogy oldjam a feszültséget csak megálltam az ajtó előtt és vártam. Tom az anyós ülés felé hajolt és belülről kinyitotta. A ruhám még rövidebb lett amint beültem az ezüst Audiba , így oda dobtam a táskát, de láttam,hogy Tom egy gyors pillantást vet a combjaimra

-Na és hova viszel?
-Egy előkelő étterembe, szóval ha megkérhetlek légy kulturált
-Most megint miért kóstolgatsz?
-Az a törzshelyünk, és ha már el kell mennem veled ebédelni, akkor gondoltam szólok
-Nem kell velem enned ha nem akarsz, akár haza is mehetünk
-Bill meg te erősködtél velem a "jó ügy" érdekében, hogy barik legyünk...
-Azt hiszed veled móka együtt lógni? Unalmas vagy, kicsit se udvarias és beképzelt. Nem vagy Tom nagy szám, lehet más lány odavan érted, de jó ha tudod,hogy egyik sem téged akar csak a szaros pénzed és a hírneved

Szabálytalanul megállt a főút kellős közepén , majd indexelés nélkül megfordult a szembe sávba és elindult vissza felé

-Ilyen szarul esnek nekem is a sértegetéseid, legalább tudom mi a gyenge pontod-mosolyogtam az ablak felé- amúgy ezért simán elvehetik a jogsid, csak 20 kamera vette fel a kis bemutatód
-Fogd már be!

A hangja majd berobbantotta az üveget olyan hangosan ejtette ki ezt a pár szót.
-Takarodj el a házunkból és az egész életünkből, nem érdekel mit gondolsz rólam, nem is ismersz...
-Te ismersz engem? De oké, nagyon szívesen elmegyek, csak érjünk haza
-Remek

Az autó hangosan csikorogva ért a kapu elé. Meg se vártam míg kinyílik az elektromos kapu már ki is pattantam. Bill már az ajtóban állt mire odaértünk

-Na ne, 20 perce se mentetek el
-Ez a barom azt hiszi egy kutya vagyok-böktem Tom felé
-Menj fel és pakolj össze, nem fogom a hülyeségeid hallgatni

Bill az utamba állt és megcsóválta a fejét.

-Ti most visszaültök abba a szarba és elmentek valahová, mert nekem este 9-ig programom van, és nem szúrjátok el

Most vettük csak észre,hogy Bill inge félre van gombolva. Gondolhattuk volna,hogy van valaki nála

-Szóval most elmentek valamerre és nem jöttök vissza estig
-De legalább egy felsőért hagy menjek be...- kezdtem bele de egy ajtócsapódást kaptam válaszként

Tom gyors léptekkel ment mellettem a földúton. Nem mondta,hogy vele mehetek, de mióta elindultunk nem is szólt,hogy ne kövessem

-Légyszíves, ebbe a cipőbe nem tudok menni ilyen gyorsan

Ismét nem szólt semmit csak lelassított és ismét rágyújtott egy cigire

-Mióta éltek itt?

Megfogadtam, hogy nem fogok kérdezni tőle semmit, mert csak rossz irányba mehet a beszélgetés, de az ilyen alap kérdésekbe csak nem bukhatok bele. Nem szeretem ha kínos csend van.

-4 éve
-És jobban szerettek itt élni?
-Aha, nyugisabb
-Nyugisabb? Itt sosem áll meg az élet- mosolyogtam
-De Németországban a boltig nem jutottunk el, a rajongók nem hagytak nekünk szabad teret, itt szinte senki sem ismer minket, csak hát a család hiányzik kicsit, de legalább anya jár ide 3 havonta
-Nem szeretne ideköltözni?
-Tervbe van, de a mostani férjének elég jó állása van ott
-Kedveled a férjét?
-Ő nevelt fel, mintha az igazi apám lenne
-Bill mesélt az apukátokról, azt mondta elárult titeket, elmeséled mit csinált?
-Nem bírta elviselni azt,hogy nem érünk rá már annyira mint régen és,hogy ha bármi van anyut vagy Gordont hívjuk, így kiadott pár titkot a médiának és anyuékat lehordta, aztán pereskedés meg minden... soha nem volt mintha apa, de ezt te nem értheted
-Igazad van, én ezt nem érthetem

A nap már kevésbé volt erős, a ruha pedig szellős volt így az idő nagyon kellemes volt, bár egyre jobban fújt a szél. Tom megállt és körbenézett. Egy domboldalban voltuk, és a környező házakat lehetett látni. Gyönyörű látvány volt, bár éjjel még gyönyörűbb lehetett.

-Azta, ez gyönyörű. sokat jártok ide fel?
-Sammyvel igen, Bill nem szeret sétálni, ott a házunk, látod? - állt mellém és megmutatta

A ház olyan aprónak tűnt ilyen messziről, ha előtte állok viszont olyan hatalmas.

-Remélem Bill büszke lesz ránk, hogy még mindketten élünk, mert nem tudom észrevetted e, de már vagy 2 órája együtt vagyunk és még mindketten élünk-nevettem fel jókedvűen

Tom ugyan még mindig visszafogott velem és tudom,hogy nem a legszebb napjait éli meg velem, de ez a kis séta talán kicsit közelebb hozott minket egymáshoz

-Te mióta élsz itt? -támaszkodott a korlátnak
-Los Angelesbe 7 éve költöztem, előtte Texasban éltem a szüleimmel
-19 évesen ekkora utat tettél meg egyedül?
-Hát tudod az én gyerekkorom sem volt mennyország, szerettem volna szabadulni onnan, hogy a saját életem éljem-támaszkodtam én is a korlátnak
-És boldog vagy itt?
-Selly volt az egyetlen barátom itt, és most ő vele is...-akadt el a hangom és háttal állva neki a tarkómra kulcsoltam a kezem

Némán maga felé fordított és magához ölelt. Hirtelen jött egy a nagy váltás, de jól esett az ölelése. Az elején még féltem átkarolni , de tudtam,hogy most tényleg azért ölel magához mert törődik velem. Talán félreismertem. 

Végigsimítva az oldalán öleltem át a derekát. Dzsekin keresztül is érezni lehetett,hogy izmos.
Percekig ölelhettük egymást mire eltávolodtam tőle.

-Azért én szeretek veled veszekedni
-Nyugi, ez nem változtat semmin-kacsintott rám vigyorogva
-Seggfej, add már ide a dzsekid
-Vetkőztess le-tárta szét a karját

Vigyorogva megfogtam a cipzárt és lassan lehúztam, végig a szemébe nézve.Finom illata volt, mintha percekkel ezelőtt tusolt volna le. Izmai megfeszültek mikor a hideg levegő elérte a bőrét.

-Te nem fogsz megfázni?-álltam meg

Megrázta a fejét és levette magáról és rám húzta. Bő volt rám, de nagyon kényelmes.

-Azt hiszem megtartom-mosolyogva indultam el mellette
-Ez a kedvenc dzsekim
-Nem baj, ha jó fej leszel velem legalább 2 hónapig, akkor visszakapod
-Esélytelen-sóhajtott fel-de legyen, 2 hónap